"Lesz-e másképp? várjam? ne várjam?

Lassan szétszéled a homályban

Bitang jószágom, kedvem, vágyam.

Nyomukban, mint fekete bundás,

Begyürt süvegű öreg kondás,

Hallgatva ballag a lemondás.

S mégis a csönd-paplanú télben,

Nagy nyugalom évadját élem,

Érzem, az Isten gondol vélem.

Mint a bokrok setét bogyókkal,

A hó alatt zamatozókkal,

Megrakva szívem hűvös jókkal.

Hogy mire jókkal, majd megválik,

Mire a hó gyapja lemállik,

Új tavaszig vagy a halálig.

Fekszem megadva, békén, resten,

S néz rám, át a végtelen esten,

Tűnődve sorsomon, az Isten."

Tóth Árpád (r.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.